• info@mabeusz.hu
  • 1054 Budapest, Kálmán Imre u. 19

MABEUSZ rendkívüli közgyűlés

MABEUSZ rendkívüli közgyűlést tartott 2013. január 17-én. A helyszín ezúttal a
Chefparade Bécsi úti főzőiskolája és bemutatóterme volt, ahol ínyencségeket is megkóstolhattak.

A tagság egyhangúlag jóváhagyta a Mondial Tours felvételét a szövetségbe, majd az
új elnök, Kálmán István ismertette a 2013. évi munkatervet.
Továbbra is munkacsoportokban kívánnak dolgozni, de a már működők mellett szükséges újak létrehozása is. Feladat, hogy nagyobb gondot kell forditani a web olal karbantartására.

Fontos kérdés merült fel: a távoli országokból érkező vendégek vízum problémája.
A Külképviseleti csoport megpróbál ez ügyben az eddigieknél pozitívabb eredményeket elérni.

Az eddigi szokásokhoz híven, termékbemutatókra is sor került.
Zumbok Ferenc kormánybiztos számolt be az Eszterházán folyó fejlesztésekről, és
szólt néhány szót a Várkert lépcső és a Budai Vár felújításáról is.
Wojtekovits Kinga és Semperger Szabolcs bemutatták a Gála Eseményszervező Kft   helyszíneit,  Karsai Gábor igazgató  pedig a Sopronbánfalvi Pálos-Karmelita Kolostort és végül a vendéglátó, a Chefparade programjait ismerhették meg.