Ez a hetedik nap, amióta kihirdette a kormány a rendkívüli veszélyhelyzetet, és a járványügyi és egészségügyi kérdések mellett most már gazdasági döntéseket is hoztunk – mondta el a kormányülés után a miniszterelnök. Szavai szerint olyan kérdésekről tárgyaltak, amelyektől azt várják, hogy a döntéseikkel meg tudják védeni a munkahelyeket. Ezek csak az első legsürgetőbb intézkedések, melyeket majd újabbak követnek, ígérte a miniszterelnök.
MABEUSZ összefoglaló a koronavírus járvány hatásairól
A Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ) összefoglalót készített a koronavírus-járványnak a beutaztató ágazatra gyakorolt hatásairól.
2020 februárjában már voltak enyhébb jelei a beutaztatást érintő visszaesésnek, de főleg a távol-keleti országokból érkező üzleti események szervezői és a kliensek kezdtek el érdeklődni az események esetleges törlésével vagy elhalasztásával kapcsolatban.
MABEUSZ: ismét díjazták a legjobbakat
Immár hagyományos évindító tag- és közgyűlésén adta át a 2019-es év legjobb turisztikai szolgáltatóinak díjait a Magyar Beutaztatók Szövetsége. A Continental Hotelben megrendezett eseményen Kálmán István alelnök köszöntője után Géher Zoltán, a szálloda igazgatója üdvözölte az egybegyűlteket. Elhangzott, hogy egy évvel ezelőtt a Continentalt választotta meg a MABEUSZ az Év szállodájának. Ezek után Fekete Magdolna, a Magyar Turisztikai Ügynökség nemzetközi részlegének megbízott igazgatója nyitotta […]
Az Év Beutaztatója 2019
Első alkalommal rendezte meg a Turizmus Kft. a szakmai szövetségek díjátadóját az Utazás kiállítás hivatalos fogadása keretében. Csütörtök este 15 szakember vehette át 2019-es teljesítményének elismerését a Budapest Marriott Hotelben.