2014.április 10-e: MABEUSZ-taggyűlés a Gundelben
Elkészült és hamarosan a szövetség honlapján is olvasható lesz a beutazó turizmus gazdasági jelentőségéről szóló tanulmány – mondta Kálmán István, Szövetségünk elnöke a 2014. április 10-én a Gundel Étterem Télikertjében megtartott taggyűlésén.
A taggyűlés első, zárt részében a fővárosi közlekedésben kialakult helyzettel foglalkoztak a tagok. A szövetség részletes anyagot készít a témában a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal hónap végén megrendezésre kerülő ülésére.
A rendezvény hátralévő részében prezentációk hangzottak el. A 3D Past csapata a Budai Vár fénykoráról szóló térhatású filmet mutatta be, amely december óta látható a Budai Várban, a Nemzeti Táncszínház épületében megnyílt 3D Past moziban. A tervek szerint néhány hónap múlva elkészül a Magyarország történelmét bemutató, ugyancsak 3D film.
A Rác fürdő és a Citadella sétány között kb. egy év múlva elkészülő libegő terveit Dr. Prekuta Bálint, a Rác Fürdő Kft. tulajdonosa mutatta be.
Idén augusztusban a tervek szerint két alkalommal kerül megrendezésre a Budavári Palota Oroszlános udvarában a Budavári Palotakoncert, erről Nacsa Olivér producer-ötletgazda és Szentpéteri András, a Budapesti Operettszínház marketing managere beszélt.
Az idén július 31. – augusztus 3. között, a Szegedi Szabadtéri Játékok „nappali elfoglaltságaként” megrendezésre kerülő szegedi Hungarikum Fesztivált, illetve a Magyar Fesztivál Szövetséghez tartozó, részben már minősített rendezvényeket ajánlotta a beutaztatók figyelmébe Elekes Zoltán, a szövetség alelnöke.
Végül Kolesár Krisztián, a Visionary 7 kreatívügynökség kreatív producere adott jól hasznosítható tippeket a kreativitás és innováció jegyében.