Kanel Judit Kőrösi Csoma Sándor díjat kapott
Orbán Viktor miniszterelnök és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Turizmus Summit keretében első ízben adta át a Kőrösi Csoma Sándor-díjakat, a turizmus legrangosabb kitüntetését.
Idén harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a Turizmus Summitot, amelynek ezúttal a Várkert Bazár adott otthont. A rendezvényt ezúttal is megtisztelte jelenlétével a miniszterelnök, aki beszédet is mondott.
A turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája – mondta Orbán Viktor a Turizmus Summit 2019 konferencián.
„Minél jobban szeretjük a hazánkat, a világ is annál kíváncsibb lesz ránk”. Így „a hazánk szeretete” vendégéjszakákban, munkahelyekben, növekvő bérekben és emelkedő üzleti haszonban is kifejeződik majd – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A globális turizmusról szólva Orbán Viktor kifejtette: a turizmus világméretű növekedése folytatódik, és az utazási szokások változása – a városlátogató turizmus erősödése – kedvez Magyarországnak. 2010 óta megkétszereződött a Magyarországra érkező vendégek és vendégéjszakák száma is.
Kiemelte azt is, hogy öt év alatt 86-ról 147-re emelkedett a Budapestről légi járattal közvetlenül elérhető városok száma. Végül arról beszélt a kormányfő, hogy „turisztikai teljesítményünkkel már ott lihegünk Prága és Csehország tarkójánál, őket hamarosan behozzuk”. Érdemes új cél után nézni: ideje megkezdeni „Ausztria és Bécs ostromát” – fogalmazott.
A Turizmus Summit keretében első ízben adták át a 30 évet megélt Pro Turismo-díjat felváltó Kőrösi Csoma Sándor-díjakat: a turizmusban végzett kiemelkedő szakmai teljesítmények legmagasabb rangú elismerése. Maga a díj egy különleges és látványos műalkotás, amely az életfát formázza.
A díjazottak:
Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója
Kanel Judit, a Continental Travel és az Aktiv Tours ügyvezetője, a MABEUSZ alelnöke
Komoróczki Alíz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Életműdíjat adományoztak Kalla Kálmánnak, aki a 1992 és 2006 között a Gundel étterem executive séfjeként dolgozott.
A 30 éven aluli személyeknek adható Talentum-díjat Csiszár Virág nemzetközi booking menedzser (Sziget és VOLT produkciók) vehette át.