Szervezetünk vezetősége 2013.márc.18-án levelet küldött Tarlós István Főpolgármester Úrnak, melyben kérik segítségét a turistákat szállító autóbuszok közlekedési és parkolási gondjainak megoldására. A beutazó turizmus immáron elismert húzóágazat. A legtöbb vendég a fővárosba érkezik. Az elmúlt évben a belvárosban folyó munkálatok által lehetetlenné vált a szervezett turistákat szállító autóbuszok utasainak biztonságos le- és felszállása a Március 15. téren, a pesti […]
2013. február 1.: Rácsai Ágnes az Év Beutaztatója díj nyertese!
A Mabeusz által alapított az „év beutaztatója díjat” 2013 febr.1-én a BKK-ban megrendezett Turizmus gálán Rácsai Ágnes a Microcosmos vezetője, tulajdonosa vehette át, aki egyben a Mabeusz alapítása után az első két évben a Szövetség elnöki feladatait is ellátta.
MABEUSZ rendkívüli közgyűlés
MABEUSZ rendkívüli közgyűlést tartott 2013. január 17-én. A helyszín ezúttal a Chefparade Bécsi úti főzőiskolája és bemutatóterme volt, ahol ínyencségeket is megkóstolhattak. A tagság egyhangúlag jóváhagyta a Mondial Tours felvételét a szövetségbe, majd az új elnök, Kálmán István ismertette a 2013. évi munkatervet. Továbbra is munkacsoportokban kívánnak dolgozni, de a már működők mellett szükséges újak létrehozása is. Feladat, hogy nagyobb […]
2012. december: Pro Turismo díj Szövetségünk elnökének, Rácsai Ágnesnek!
2012.decemberében abban az örömben osztoztunk Szövetségünk elnökével Rácsai Ágnessel ( Microcosmos ügyvezetője, tulajdonosa), hogy ő vehette át a Parlamentben rendezett ünnepségen a Pro Turismo díjat. Gratulálunk.
Mabeusz 2012-es év legjobb terméke díj a dec.17-i ülés díjazottjairól
A Mabeusz 2012-es évben a következő szolgáltatókat ítélte a legjobbnak: A 2012.év Mabeusz szállodája a Kempinski Budapest Corvinus hotel lett, a 2012. év Mabeusz turisztikai terméke címet a Chefparade-nak ítélték, míg a 2012. év Mabeusz vendéglátósa címet az Első Pesti Rétesház kapta. A 2012.év Mabeusz limonádé díjat a Budapest Airportnak ítélték a nem megfelelő parkolási helyzet miatt.
A MABEUSZ benyújtotta javaslatait a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiához
A MABEUSZ benyújtotta a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztályához kiegészítési javaslatait illetve véleményét az augusztus hó folyamán véglegesítendő Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiához, és egyben indítványozta a személyes találkozást a levélben kifejtettek részletesebb bemutatásra. Várjuk a minisztérium mielőbbi visszajelzését.
A MABEUSZ elnöke levélben fordult Horváth Gergelyhez az MT Zrt vezérigazgatójához
2011. augusztus 1.: A MABEUSZ elnöke levélben fordult Horváth Gergelyhez az MT Zrt vezérigazgatójához A MABEUSZ elnöke levelében kérte a vezérigazgató úr közbenjárását a repülőtéren kialakult áldatlan parkolási helyzet megoldásában. A levélben hivatkozik a repülőtér illetékeseivel való korábbi tárgyalásokra, valamint arra, hogy több szakmai szervezet is keresi a repülőtérrel a megoldást, de a beállt patt helyzetben kérjük az MT Zrt […]
Mabeusz augusztus 22-i közgyűlésének helyszíne a RAM Colosseum lesz
Köszönettel vettük a RAM Colosseum meghívását következő gyűlésünkre, mely során tagjainknak alkalmuk nyílik a helyszín részletes megismerésére!
Maresz – MABEUSZ egyeztetés a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiával kapcsolatban
Morlin Franciska és Rácsai Ágnes megállapodtak, hogy mindkét szervezet javaslatokkal fog élni a vitaanyag kapcsán, és hogy mindkét szervezet döbbenten tapasztalta, hogy a MICE szektor milyen csekély mértékben szerepel az anyagban. Másik megdöbbentő hiányosság a szervezett turizmus látványos háttérbe szorulása az egyéni turizmussal szemben.