Kálmán István beszámolója – a MABEUSZ elnöksége kibővített vezérigazgatói ülésen vett részt az MTÜ-vel, ahol Dr. Princzinger Péter fogadta őket. Az érintett témák: Mabeusz stratégiai partnere volt az MT Zrt-nek. Remélhetőleg ez a kapcsolat felépíthető lesz az MTÜ-vel is, mivel a Mabeusz széles ügyfélköre az, akiket a jövőben is szeretnének az országba hozni Az új szervezet dolgozik a marketing terven, […]
2017. február 1. – Békassy Tamás 2016 Év Beutaztató Díját vette át a XXV. TurisztikaiÉvadnyitó Fogadáson és Díjátadó Gálán.
Békássy Tamás a MABEUSZ alapítótagja, a Közlekedési munkacsoport vezetője. AMABEUSZ megalakulása óta folyamatos kitartással képviseli a beutaztató irodák érdekeit a Fővárosi turista buszok ügyében. 2016-ban sikerült elérni,hogy a Budai Vár továbbra is megközelíthető legyen turista buszokkal, ebben Tamás lobby-munkájának nagy szerepe volt!Köszönjük Tamás és sok sikert kívánunk a továbbiakban!
2017. Február 6. – Találkozó a Magyar Turisztikai Ügynökséggel
Dr Gajda Tibor az MTÜ turizmus-stratégiai és turisztikai fejlesztésekért felelős vezérigazgató helyettese meghívta a négy szakmai szövetség (MARESZ, MUISZ, MABEUSZ, MSZÉSZ) képviselőit egy szakmai találkozóra. A megbeszélésen Gajda úr bemutatta a szakmai igazgatókat és felvázolta a szövetségek vezetői részére a MTÜ szakmai és szervezeti stratégiáját. A sikeres találkozó keretében megállapodtak a szakmai konzultációk havi szintű összehívásában.
2016.december 15. – tisztújító közgyűlés
Kálmán István elnök távollétében Kanel Judit alelnök olvasta fel az elnök beszámolóját a 2015. január 1.-2016. december 31. közötti tevékenységről, melyet a tagság egy hangúlag elfogadott. Makai Éva beszámolt a legutóbbi Fővárosi Kerekasztal üléséről. Dr.Princzinger Péter elmondása szerint meg fog épülni a nagy befogadóképességű kongresszusi központ Budapesten, de vannak még nyitott kérdések (időpont, helyszín) MUISZ meghívott vendégként vett részt a […]
2016.december 15. – Mabeusz Díjak 2016
A Közgyűlés után ünnepélyes fogadáson átadtuk a 2016.évi Mabeusz díjakat, ezzel megköszönve szolgáltató partnereink kiváló együttműködését. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszony üdvözölte a megjelenteket és beszámolt a főváros 2016. évi turisztikai eredményeiről és ismertette a jövő évi terveket. Majd Fazekas Tamás Buddha Bar Hotel Klotild Palace (Mabeusz díj 2015) igazgatója számolt be az idei eredményeikről és elmondta terveiket a jövőre nézve. […]
2016.szeptember 09.-Taggyűlés
Elkészült egy összesített idegenvezetői lista. Javaslatra került egy MABEUSZ ajánlás elkészítése az idegenvezetők díjazására, a velük kötendő szerződésre valamint egy etikai kódexre. Együttműködés a Nemzeti Turisztikai Ügynökséggel – eddigi beadványainkra, írásban tett javaslatainkra nem kaptunk választ. Ennek alapján nem tudtuk mennyire veszik figyelembe a szakmai szervezetek által tett javaslatokat. Későbbiekben dr. Princzinger Péter vezérigazgató helyettes fogadta küldöttségünket és elmondta terveiket az […]
2016. november 24.-Taggyűlés
Hosszú szünet után újra nyitott a Vadrózsa étterem, új üzemeltetőkkel, de a korábbihoz hasonló magas színvonalon. Szolgáltatók bemutatkozása – Budapest Local, Módis Hajnalka és Taste Hugary, Csikós Júlia Zsinagóga látogatás -AVIV Travel–től a MAZSIHISZ veszi át a látogatások szervezését Róna Iván vezetésével. Meghívták a MABEUSZ tagokat bejáró túrára, januárban megyünk. Közlekedési változások – Békássy Tamás elsorolja a várható változásokat:2017.jan.1-febr.15. Hunyadi […]
2016. április 05. – Taggyűlés
Bemutatásra került –Gerbeaud Gasztronómia, Niszkács Anna röviden bemutatta a cégcsoport egységeit, újdonságait, Gerbeaud ház első emeleti rendezvénytermei ismét üzemelnek, a kávéházat szívesen bérbe adják gálavacsorára is, hasznos beszélgetés a kondíciók megvitatásáról Pintér Katalinnal. -Driving Camp, Somlyai Zoltán bemutatkozó prezentációja. Közlekedés – Békássy Tamás beszámolója – Rakpart Projekt:A Margit hídtól a Petőfi hídig átépítik a rakpartot. Összesen 2 db buszparkolót terveznek erre […]
2016.június 16. – Taggyűlés
Rak-Park Projekt – Timár Benedek előadása (Főpolgármesteri Hivatal / Városépítési Főosztály | Városfejlesztési Osztály) – 2030-ig tartó városfejlesztési koncepció része ez a projekt, amely 3 szakaszra tagolódik: Kossuth tér – Fővám tér – 2019 nyarára várható, össze kell hangolni a Lánchíd felújításával Kossuth tér – Dagály fürdő – a vizes EB (Dagály törvény) miatt elsőbbséget élvez, 2017. márciusra, de legkésőbb májusra kész […]
2015. november 10. – taggyűlés
Patakfalvi Réka bemutatta a Csodapont alapítványt és jótékonysági kiadványukat, ami színvonalas partner ajándék is lehet. Külképviselői Hálózat véleményezésére kaptunk felkérést az MT Zrt.vezetősége részéről Mabeusz elküldte javaslatait az MT Zrt-nek, melyre választ is kaptunk, végül azonban sajnos nem vették figyelembe a javaslatainkat. Alapvető koncepció az, hogy egyes országokban ügynökségeket bíznak meg, mivel ezt költséghatékonyabb megoldásnak tartják.