ELUTASÍTJÁK A HAJÓSOK A RADIKÁLIS BUDAPESTI KIKÖTŐ-MEGSZÜNTETÉSEK TERVÉT
A Magyar Hajózási Országos Szövetség és a Személyhajósok Szövetsége elutasítja jelenlegi
formájában a Duna-parti Építési Szabályzat módosítását, és arra kéri a Fővárosi
Önkormányzatot, hogy folytasson valódi, érdemi egyeztetést az érintettekkel – hangzott el a
szakmai szervezetek sajtótájékoztatóján. A kikötők számának tervezett drasztikus
csökkentése jelentős károkat okozna nem csak a fővárosi turizmusban, hanem
nemzetgazdasági szinten is, a magyar személyhajózásban érintett mintegy 10 ezer ember
megélhetése pedig veszélybe kerülne. A hajósokat tömörítő szakmai szervezetek szerint
amennyiben a fővárosi hajókikötők átrendezése a tervezet szerint valósul meg, a jelentős
forgalomnövekedés miatt sérül a közlekedésbiztonság a Duna budapesti szakaszán, és
radikálisan megnő a zaj- és levegőszennyezés.
A 32 kilométer hosszúságú fővárosi Duna‐szakaszon a hajóforgalom jelenleg 68 rendezvény‐ és
szállodahajó kikötőn keresztül bonyolódik, szemben a DÉSZ‐ben szereplő, több mint 900
kikötővel, amelyek a valóságban nem léteznek. Jelenleg a főváros területén található
úszóművek üzemeltetésében több mint 30 társaság vesz részt. A turistaszezonhoz kapcsolódó
sétahajózás, városnéző hajózás, illetve az egész évben működő program‐ ésrendezvényhajózás
jelentős forgalmat bonyolít a Duna fővárosi szakaszán. Budapesten a 24 társaság összesen több
mint 80 hajóval vesz részt ebben. Tavaly a fővárosba érkezett több mint 5 millió turista több
mint 80%‐a, tehát 4 millió utas részt vett valamilyen típusú hajós városnéző programon. Ebben
nem szerepelnek a családi, céges és protokoll rendezvényeken résztvevők, illetve a
konferencia‐turisták. Szállodahajóval évente mintegy félmillió turista érkezik, Bécs után
Budapesten regisztrálják a legtöbb kikötést a Dunán. A Fővárosi Önkormányzat idén
februárban hozta nyilvánosságra az érintettekkel a Duna‐parti Építési Szabályzat (DÉSZ)
módosításáról szóló javaslatot, és mindössze két hetet hagytak az érintetteknek a több mint
ezer oldalas anyag észrevételezésére. A tervezet szerint a Főpolgármesteri Hivatal a
belvárosból teljesen kitiltaná a hajókat, az újlipótvárosi partszakaszon pedig a tartós
várakozásra is alkalmasak 24 kikötő helyett mindössze 9 olyan maradna, amelyeket csak ki
illetve beszállításra lehetne használni. Az eddig az ezen a partszakaszon állomásozó mintegy 45
személyszállító hajó kizárólag utasok felvételére és leszállítására állhatna meg a megmaradt
kikötőkben, ezt követően el kellene hagyniuk azt. Az utas nélküli hajóknak külvárosi, a többi
között III., IV., XI., XXII. kerületi, de konkrétan meg nem nevezett kikötőkben kellene
várakozniuk, de ‐ amint arra a DÉSZ‐t előkészítő tanulmány is hivatkozik ‐ ezek a helyszínek
egyáltalán nem, vagy csak részben rendelkeznek a hajók fogadásához megfelelő
infrastruktúrával. Nincs megfelelő áram és ivóvízellátás, sem pedig az utasok buszos
utaztatásához szükséges parkolók, közutak. A módosítás a szállodahajókat is érintené. A
bevárosból kitiltott járműveknek szintén a még nem létező külvárosi, illetve a jelenleg
személyhajóknak otthont adó XIII. kerületi kikötőkben biztosítanának helyet. Itt kizárólag a
saját aggregátoraikkal tudnák biztosítani az áramellátásukat, amely jelentős zaj‐ és
légszennyezést jelentene a XIII. kerületieknek. A kikötők megszüntetését a Főpolgármesteri
Hivatal úgy akarja végrehajtani, hogy nincs a Duna folyó budapesti szakaszán olyan kikötő,
amely ki tudná váltani a jelenleg használtakat.
„Budapestnek nem kevesebb, hanem több kikötőre lenne szüksége. Ha a Fővárosi Közgyűlés
elfogadja a DÉSZ módosítását, ez az összes budapesti hajós vállalkozást el fogja lehetetleníteni,
csakúgy, mint a Budapestre érkező szállodahajók kikötését is” – jelentette ki Tóth Mihály, a
MAHOSZ szóvivője, aki kifejtette: a terv megvalósulása esetén a kisebb személyszállító hajós
cégek kénytelenek lesznek más, jóval távolabb eső kikötőket keresni, ahol meg tudnak állni. Ez
jóval jelentősebb zaj‐ és légszennyezéssel járna, hiszen az anyakikötőjükből „üresjáratban”
kellene behajózniuk a belvárosba, és a jóval kevesebb kikötő miatt egymásra várakozva kellene
felvenniük az utasokat. A csoportos turizmus mintegy 80 százalékát lefedő hazai
személyszállító hajózásnak mindez hatalmas költségnövekedést jelentene, a kisebb cégek
pedig nem bírnák el ezt a plusz terhet. A szállodahajók menetrendjét ráadásul több évre előre
tervezik, egy ilyen radikális változás pedig azt jelenti, hogy a bizonytalan kikötő‐kapacitás, a
prognosztizálható dunai forgalmi dugók és az ebből adódó korlátozások miatt az utasszervező,
üzemeltető vállalkozások a megbízhatóbb és kiszámíthatóbb célkikötők felé orientálják a
menetrendjüket, például Bécsbe vagy Pozsonyba. „Az intézkedés újabb BKV-járatok
megszüntetéseként is értelmezhető, hiszen a BKV az érintett fővárosi Duna szakaszon 10
személyhajót üzemeltet, a cég 11 kikötői helye 5-re csökkenne a módosítással, amellyel a BKV
teljes hajózási ágazat ellehetetlenülne” – mutatott rá Tóth Mihály.
Arról már Kanel Judit, a Magyar Beutaztatók Szövetségének alelnöke beszélt, hogy az
utazásszervezőknek minimum 1 évvel előre kell tervezniük, emellett elengedhetetlen, hogy a
kikötők busszal könnyen és biztonságosan reális időn belül elérhetőek legyenek. Minden
szakmai egyeztetést nélkülöző, bizonytalan helyzetet teremtő változtatás komoly veszélybe
sodorja a csoportos utaztatások egyik legjelentősebb pillérjének számító dunai hajózási
programokat. „Egy átgondolatlan módosítással Budapest elveszítheti vonzerejét a turisták
körében Béccsel és Pozsonnyal szemben.” – tette hozzá Kanel Judit.
A DÉSZ‐tervezet hajósközlekedésre gyakorolt hatásával kapcsolatban Horváth Imre
hajóskapitány arról beszélt, hogy a hajók külső partszakaszra szorulása miatt jelentősen
megnőne a forgalom a Dunán, amely nem csak nagyobb környezetterhelést jelent, de igen
komoly közlekedésbiztonsági aggályokat is felvet.
A szakmai szervezetek ezért arra kérik a Fővárosi Közgyűlést, ne szavazzák meg április 24‐i
ülésükön a tervezetet, kezdjenek érdemi párbeszédet a szakmai szervezetekkel, az álláspontok
megvitatása érdekében pedig meghívják a Főpolgármesteri Hivatal illetékeseit és a Fővárosi
Közgyűlés tagjait egyeztetésre. A Magyar Hajózási Országos Szövetség és a Személyhajósok
Szövetsége bejelentette azt is: április 20‐ára minden eddiginél nagyobb szabású, kirajzásra készülnek a hajósok a Dunán.
További információk: sajto@szemelyhajosok.hu